Archívumok

Szűrő 

  • 21. forduló - Felnőtt

    A tavasz legjobb mérkőzését láthatta aki kilátogatott a Városi Sportpályára. Két kiválóan felkészített csapat, végig parázs és küzdelmes csata folyt a pályán. Cs.-Kovács bravúrja kellett, hogy ne kerüljünk hátrányba, a jogosan...
  • 21. forduló - Ifjúsági

    Jól kezdődött a mérkőzés, a névnapját ünnepló Tóth Zsolt hatalmas bombával köszönt be a vendégek kapujába. Ezután meddő mezőnyfölényben játszottunk az első félidőben, több gól már nem esett. Ellenben a második játékréssz...
  • Megyei Serdülőbajnokság - 15. forduló

    Van egy mondás: halottról jót, vagy semmit. Erről a mérkőzésről inkább a semmit kellene választani. A hazai csapat lélektelenül, szinte értékelhetetlen teljesítménnyel kapott ki a jóval gyengébb játékerőt képviselő vendég, Bács...
  • Női Futsal NB II. Felső-ág ; 4. forduló

    A vasárnapi forduló előtti edzői számolás eredménye: 4 pont megszerzése kell ahhoz, hogy esélyünk maradjon a dobogón végezni. Az út ehhez a négy ponthoz, ismerve a sorsolást, nagyon nehéznek bizonyult, hisz a két, végső győzelemre e...
  • 20. forduló - Felnőtt

    Az ősszel elért idegenbeli döntetlen után joggal reménykedhettünk a hazai pontszerzésben. Kezdés után rögtön megszerezhettük volna gólunk, Török ziccere azonban kimaradt. Biztonságos védekezésre koncentráltunk, így  a tabellán...
  • 20. forduló - Ifjúsági

    Újabb értékes pontokat vesztett el ifjúsági csapatunk. Az első félidőben eljutotunk a helyzetek kialakításáig, ezeket viszont nem tudtuk gólra váltani. Ez a gólképtelenség aztán megbosszúlta magát, a második félidő elején 11 perc...
  • Megyei Serdülőbajnokság - 13. forduló

    A serdülőbajnokság hétközi fordulójában Bácsbokod korosztályos csapatát fogadtuk. A mérkőzés röviden úgy foglalható össze: nem játszottunk jól. Ennek oka az, hogy számolatlanul hagytuk ki helyzeteinket, és ahelyett, hogy kétszámj...
  • Megyei Serdülőbajnokság - 14. forduló

    A csütörtöki forduló után szombaton idegenben várta következő bajnoki mérkőzés serdülőcsapatunk. Végig jobban játszva, megismételve az előző fordulóban történteket, rengeteg gólhelyzetet kidoolgozva, majd azokat kihasználatlanul ...
  • Női keresztpályás bajnokság - 11. forduló

    Az ősszel elért hazai döntetlen után volt mit törleszteni a hétvégi fordulóban Nagykőrösön. Nehéz mérkőzésen sikerült idegenből 3 pontot hazahozni, Kéri Judit és Martonosi Erika kiváló játéka kellett a sikerhez. Női...
  • Sikeresen szerepeltek lányaink a futsal gálán

    A Magyar Labdarúgó Szövetség az idén első alkalommal írta ki a Futsal Magyar Kupát a női csapatok részére. A férfi kupadöntő mellett így a nőire is sor került április 2-án Móron, a nemrég átadott impozáns Wekerle Sándor Szabadid...
  • 19. forduló - Felnőtt

    Az első félidei játékunk alapján többgólos előnnyel kellett volna öltözőbe vonulnunk. Ezen a játéknapon azonban csak helyzetekig jutottunk, a gól nem jött össze. A második félidőre feljavult a hazai csapat, ekkor már ők is eljutott...
  • 19. forduló - Ifjúsági

    fjúsági csapatunk vasárnapi produkciójára egyetlen szó lehetsége: elfogadhatatlan. Flegma hozzáállás, hatalmas egyéni hibák, ennek következtében egy jóval gyengébb képességű csapat otthonában súlyos vereség. Edzőnek és játéko...
  • Megyei serdülőbajnokság - 12. forduló

    Nem sikerült jól a tavaszi első forduló serdülőcsapatunk számára. Értékes 3 pontot hagytunk Madarason a rossz védekezésnek köszönhetően. A hazai csapat gólerős játékosát, Hamza Tibort nem sikerült semlegesíteni, így hiába az ide...
  • Női keresztpályás bajnokság - 10. forduló

    Női keresztpályás bajnokságban szereplő együttesünk kiválóan kezdte a tavaszt. Magabiztos, helyenként kiváló játékkal leptük meg a vendég Dusnok lányait, és teljesen megérdemelt, majdhogynem nagy arányú győzelmet szereztünk. Tov...
  • Női Futsal NB II. Felső-ág ; 3. forduló

    A futsalbajnokság 3 fordulójában Csömörre látogattunk. Kuhn Róbert edző szombati nap előtt 4 pont megszerzésében bízott, mellyel a dobogós álmok életben maradhattak volna. Váratlan vereséggel kezdtünk, majd megszereztük első győzel...
  • 18. forduló - Felnőtt

    A tabellára tekintve hozzánk minden csapat úgy érkezik, hogy győzelemmel térnének haza. A vendég Harta az első félidőben jó és taktikus játékkal lepett meg minket, melynek köszönhetően ember- és gólhátrányba kerültünk. A másodi...
  • 18. forduló - Ifjúsági

    Hatalmas keresztirányú szélben játszottuk hazai mérkőzésünk. Majdhogynem játékra alkalmatlanná tette az időjárás a koradélutáni összecsapást, s ez rá is nyomta bélyegét a mérkőzés minőségére. Csányi László egyéni megoldá...
  • 16. forduló - Felnőtt

    Hazai győzelem, szikrázóan kemény mérkőzés, győzelmi kényszer. Címszavakban a tavasz első mérkőzése. Az igazi nehézségeket az okozza, hogy folyamatosan törekedni kell megszerezhető 3 pont begyűjtésére. Így minden mérkőzés m...
  • 16. forduló - Ifjúsági

    Egyenlő erők küzdelmét hozta a 2009/2010-es szezon első hazai mérkőzése. Két azonos képességű csapat igazságosan osztozkodott a pontokon. Még bele kell rázódni a játékba fiainknak, hogy eredményesen szerepeljenek a tavaszi fordulók ...
  • Nőnapi teremlabdarúgó torna

    Március 6-án Jánoshalmán rendezte meg a megyei szövetség a már hagyományos szezonkezdő női tornát. Eredmények:   Jánoshalma-Kalocsa 1:0 ; Mórahalom-Városföld 1:0 ; Nagykőrös-Dusnok 1:1 ; Jánoshalma-Kiskunhalas 0:0 ; Kalocsa-Mórahal...

Fotók 2009-ből

emblema

Adatvédelem

 

A honlapunkon található tartalmak továbbközlése csak a szerző engedélyével és feltételeivel lehetséges.

Domain tulajdonos: Harkai Kálmán


Elérhetőségeink

http://www.facebook.com/kiskunhalasifc

telefon +36709358127

e-mail_icon peter(kukac)harkai(pont)hu

e-mail_icon kiskunhalasifc(kukac)gmail(pont)com

Segítenél?

A honlap szerkesztésében, jobbá tételében segítenél, akkor küldj üzenetet a webmesternek!

Üzenetküldés

Kereső

Mint minden weboldal, a kiskunhalasi-fc.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen részed, amikor az oldalunkon jársz. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

I accept cookies from this site.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk