facebooktwittericon admin

Megyei I. osztály, 30. forduló

Nyomtatás E-mail
2016. június 04. szombat, 20:02

Kiskunhalasi FC - Kiskunmajsa 5:0 (5:0)

Kiskunhalas, 50 néző. Vezette: Csöngető Endre, Barta Norbert, Samu László

Kiskunhalas: Gerner (Fodor) - Szabó, Tóth T., Csikós, Sorin, Kárász, Zdravko (Burszki), Gillich, Török, Csáki, Szamosi Edző: Kis Péter

Gól: Sorin, Domán (öngól), Zdravko, Kárász, Csáki

A gólok 4., 15., 23., 33. és 43. percekben estek. Az előmérkőzés alatt hatalmas felhőszakadás áztatta az egyébként is mély talajú pályát. Ehhez jobban alkalmazkodtunk a vendégeknél, sőt kezdés után rögtön állva is hagytuk őket. Sorra dolgoztuk ki a lehetőségeinket, melyekből az első félidőben változatosan ötöt értékesíteni is tudtunk. Ebben a játékrészben még hízelgő is a különbség, több ziccerünk is kihasználatlan maradt.

A második játékrész csak arról szólt, senki ne sérüljön meg a játékra alkalmatlanná váló talajon. Ekkor többet birtokolta a labdát a Majsa, de semmilyen veszélyt nem jelentettek kapunkra. A megszerzett előnyt jól őriztük, megalázni meg nem szerettük volna a vendégeinket.

A győzelem teljesen megérdemelt, jól illeszkedett a bajnoki hajrá mérkőzéseibe, eredményeibe.

A mérkőzés szünetében Nyári Ferenc úr adta át a Női megyebajnok csapatunknak az aranyérmeket. Fotók a Kiskunhalasi FC facebook oldalán láthatók!


U-19

Kiskunhalasi FC - Kiskunmajsa FC 2:2

Gól: Lavati Alex 2

 

Szólj hozzá(nk)!

Adatvédelem

 

A honlapunkon található tartalmak továbbközlése csak a szerző engedélyével és feltételeivel lehetséges.

Domain tulajdonos: Harkai Kálmán


Elérhetőségeink

http://www.facebook.com/kiskunhalasifc

telefon +36709358127

e-mail_icon peter(kukac)harkai(pont)hu

e-mail_icon kiskunhalasifc(kukac)gmail(pont)com

Segítenél?

A honlap szerkesztésében, jobbá tételében segítenél, akkor küldj üzenetet a webmesternek!

Üzenetküldés

Kereső

Mint minden weboldal, a kiskunhalasi-fc.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen részed, amikor az oldalunkon jársz. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

I accept cookies from this site.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk