facebooktwittericon admin

Értékelés II.

Nyomtatás E-mail
2017. június 13. kedd, 00:00

A Faddikorr-KFC játékosai, edzői, technikai vezetői mondják el véleményüket pár mondatban a bajnoki évad végére érve. Érdemes minden nap ide kattintani a következő napokban!

Ma Botka Csaba gyúró értékeli a felnőtt csapat teljesítményét!

Botka Csaba: A tavaszi szezon folyamán akár a játékunkat, akár az erőnlétünk nézem, sikerült előrelépni. Ami fájó, a rendelkezésre álló játékosok száma kevés volt, ennek hátrányát megéreztük minden olyan mérkőzésen, amikor eltiltás miatt, vagy újabb sérülés miatt nem megszokott felállásban kellett pályára lépni.

Kétszínű a csapat arca, jó játékerőt képviselő csapatok ellen minden esetben mi is jól játszottunk, ellenben a kevésbé meghatározó csapatok ellen sokszor elmaradt a teljesítményünk az elvárttól. Ha előre tekintünk, mindenképp bővíteni kell a létszámot, akár az ifjúsági csapatból építünk be játékosokat, akár új igazolásokkal.

Hiányérzetem kapusposzton van-volt, ebben az évben elmaradtak a megszokott bravúrok. Fontos megjegyezni, Kecskemét ellen a régi Danit láthattuk. Ahol és amiben tavasszal sokat fejlődtünk, az a védekezés, ez a csapatrész fejlődött véleményem szerint legtöbbet, stabil és megbízható lett.

 

Szólj hozzá(nk)!

Adatvédelem

 

A honlapunkon található tartalmak továbbközlése csak a szerző engedélyével és feltételeivel lehetséges.

Domain tulajdonos: Harkai Kálmán


Elérhetőségeink

http://www.facebook.com/kiskunhalasifc

telefon +36709358127

e-mail_icon peter(kukac)harkai(pont)hu

e-mail_icon kiskunhalasifc(kukac)gmail(pont)com

Segítenél?

A honlap szerkesztésében, jobbá tételében segítenél, akkor küldj üzenetet a webmesternek!

Üzenetküldés

Kereső

Mint minden weboldal, a kiskunhalasi-fc.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen részed, amikor az oldalunkon jársz. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

I accept cookies from this site.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk