facebooktwittericon admin

Megyei I., 17. forduló

Nyomtatás E-mail
2018. március 18. vasárnap, 07:44

Faddikorr-KFC - Lajosmizsei VLC 1:1 (0:0)

A műfű ideális volt a játékra, ellenben a szakadó eső és a nagy szél jelentősen megmehezítette mindkét csapat dolgát. Hazai ziccerrel kezdődött a mérkőzés, Grácz elől kézzel tisztázott a vendég védő, a játékvezető sípja néma maradt. Ezután a Lajosmizse azt játszotta, amit igazán jól tud, fegyelmezett, saját kapuja előtt betömörülő védekezésből kontrákkal próbált veszélyeztetni. A félidő vége előtt újabb Grácz ziccer maradt ki, ekkor a kapusba lőtte a labdát.

A második félidőre átázott és átfagyott csapatok nem tudtak látványos játékot produkálni, rengeteg hiba jellemezte a mérkőzés ezen szakaszát. A félidő közepén már a harmadik egymás utáni szögletünk végeztük el, amikor egy lecsorgó labdát Gillich Balázs vágott védhetetlenül a kapuba, megszerezve a vezetést.

A Lajosmizse azonban nem adta fel, átvette a játék irányítását, ekkor jóval többet birtokolta a labdát, és a játék is átkerült a mi térfelünkre. A rendes játékidő vége előtt 4 perccel vendég szöglet után Sudár tudott fejelni 5 méterről kapunktól, mely a hálóban kötött ki, beállítva ezzel a végeredményt.

 

Kiskunhalas, 26 néző. Vezette: Katona, Sebestyén, Polyák

Gól: Gillich ill. Sudár

Fotók

A mérkőzés jegyzőkönyve

Jáger Levente tudósítása a Halasmédián


U-19

Faddikorr-KFC - Lajosmizsi VLC 2:1 (1:1)

Nehéz mérkőzésen, kemény munkával sikerült begyűjteni a győzelemért járó 3 pontot.

Gól: Lavati, Gyenizse

Jegyzőkönyv

https://www.facebook.com/kiskunhalasifc/posts/10156173155329431

 

 

Szólj hozzá(nk)!

Adatvédelem

 

A honlapunkon található tartalmak továbbközlése csak a szerző engedélyével és feltételeivel lehetséges.

Domain tulajdonos: Harkai Kálmán


Elérhetőségeink

http://www.facebook.com/kiskunhalasifc

telefon +36709358127

e-mail_icon peter(kukac)harkai(pont)hu

e-mail_icon kiskunhalasifc(kukac)gmail(pont)com

Segítenél?

A honlap szerkesztésében, jobbá tételében segítenél, akkor küldj üzenetet a webmesternek!

Üzenetküldés

Kereső

Mint minden weboldal, a kiskunhalasi-fc.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen részed, amikor az oldalunkon jársz. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

I accept cookies from this site.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk