facebooktwittericon admin

Megyei I. U-19, 26. forduló

Nyomtatás E-mail
2018. május 21. hétfő, 11:00

Akaszóti Focisuli SE - Faddikorr-KFC 5:1 (0:0)

Ahogy múlt héten, ezúttal sem sikerült bravúrt elérnünk. A tavasz egyik legnehezebb meccséhez érkeztünk, az egész bajnokságban jól, és eredményesen futballozó Akasztó csapatához látogattunk.

A mérkőzés első perceiben már odaszorultunk a saját kapunk elé, és a hazaiak szöglete után kevesen múlott, hogy Kudron nem talált a kapunkba.  Az első 10-15 percben sokszor próbálkoztak a jobboldalon Király Kornél gyorsaságát kihasználva. Kicsit kezdtünk kijönni a szorításból, mikor egy védelmi hibánál Kudron egy ziccernél akarta átemelni Molnárt, de kapusunk nagyon szépet védett. A félidő közepéhez érve Lavati harcolt ki egy szabadrúgást a hazaiak kapujánál, a szabadrúgást Földes csavarta el szépen, amit Borsik bravúrral védett. Az első félidő második felében is az Akasztó veszélyeztetett, de komolyabb helyzetet nem tudtak kialakítani, hiszen valaki mindig visszaért. Az első félidő gól, gólok nélkül telt, 0:0 erre mondják lehetne fordítva is.

A második félidő elején sajnos bennmaradtunk az öltőzőben, és egy védelmi hibát követően Tapodi helyezett a hálóba, 1:0. Sajnos a gól nem rázott fel minket, éppen ellenkezőleg. 2 perccel később Oláh szabálytalankodott Ankával szemben a 16-oson belül, ami után büntetőt ítélt Apró Ferenc. A büntetőt Kudron értékesítette, 2:0. 7 perccel később Anka Máté cselezte be magát majd lőtt gólt, 3:0.

Ezt követően picit rendeztük a sorainkat, és jó lestaktikával sokszor tudtuk megállítani a lelkesen focizó akasztóiakat. A 79.percben azonban csődöt mondott a taktika, Fábián Áron ugrott ki ziccerben Molnár 2x védett hatalmas bravúrral, de a 3.nál tehetetlen maradt, 4:0. 2 perccel később Ács tanárian tálalt Lavati elé, ami után Lavati nagyon okosan emelte át Borsikot, és megszereztük a szépítőt találatunkat, 4:1. Az igazán kiakasztó dolog a mérkőzés végén történt, amikor Anka megint átszaladt rajtunk, és lőtte be önmaga második, csapata 5. gólját, 5:1.

Az első féidőben még volt erőnk, helyenként jól játszottunk, de a jobb csapat nyert, akiknek gratulálunk, hiszen kultúrált és szép focit játszva győztek le bennünket. Gratulálunk az Akasztónak. Apró Ferenc kiválóan vezette végig a mérkőzést.

 

Szólj hozzá(nk)!

Adatvédelem

 

A honlapunkon található tartalmak továbbközlése csak a szerző engedélyével és feltételeivel lehetséges.

Domain tulajdonos: Harkai Kálmán


Elérhetőségeink

http://www.facebook.com/kiskunhalasifc

telefon +36709358127

e-mail_icon peter(kukac)harkai(pont)hu

e-mail_icon kiskunhalasifc(kukac)gmail(pont)com

Segítenél?

A honlap szerkesztésében, jobbá tételében segítenél, akkor küldj üzenetet a webmesternek!

Üzenetküldés

Kereső

Mint minden weboldal, a kiskunhalasi-fc.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen részed, amikor az oldalunkon jársz. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

I accept cookies from this site.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk