facebooktwittericon admin

Az első pontunk

Nyomtatás E-mail
2018. augusztus 26. vasárnap, 07:58

Megyei I. osztály, 3. forduló

KELEBIAI KNSK - FADDIKORR-KFC 1:1 (0:1)

Gól: Sorin

Súlyos betegség miatt meghatározhatatlan időre nélkülözni kell edzőnk, Stetakovic Marinko munkáját. Ez a tény nem látszott meg a csapat játékán, már a mérkőzés elején kezdeményezőleg lépett fel, irányítottuk a mérkőzést. Sikerült helyzetekig is eljutni, ami nem meglepő, ezek ki is maradtak. A 37. percben Sorin végre betalált, így előnnyel zártuk a félidőt.

Sokat nem változott a játék képe a második félidőben sem, mi irányítottuk a mérkőzést, kisebb helyzetekig eljutottunk, ám előnyünket növelni nem sikerült. A 77. perc hozta az egyenlítést, amikor hazai pálya előnyét élvező döntés végén büntetőből egyenlített Kelebia. Rögtön utána két teljesen hasonló szituáció is volt a hazai 16-oson belül, ekkor viszont nem érkezett hasonló ítélet. Eztán még kimaradt egy újabb ziccerünk is, mellyel az első győzelmünk is megszerezhettük volna.

A mérkőzés igazi pozitívuma az, hogy csapatként voltunk a pályán. Mindenki a helyén futballozott, mely már megmutatta, milyen erényeink is lehetnek. Senki nem lógott ki negatív irányban, a hozzállás is rendben volt.

 

 

Szólj hozzá(nk)!

Adatvédelem

 

A honlapunkon található tartalmak továbbközlése csak a szerző engedélyével és feltételeivel lehetséges.

Domain tulajdonos: Harkai Kálmán


Elérhetőségeink

http://www.facebook.com/kiskunhalasifc

telefon +36709358127

e-mail_icon peter(kukac)harkai(pont)hu

e-mail_icon kiskunhalasifc(kukac)gmail(pont)com

Segítenél?

A honlap szerkesztésében, jobbá tételében segítenél, akkor küldj üzenetet a webmesternek!

Üzenetküldés

Kereső

Mint minden weboldal, a kiskunhalasi-fc.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen részed, amikor az oldalunkon jársz. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

I accept cookies from this site.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk