facebooktwittericon admin

Hírek
augusztus 12, 2018

Vezetés után vereség

Nyomtatás E-mail

Megyei I. osztály, 1. forduló

HARTA SE - FADDIKORR-KFC 4:1 (1:1)

Alig kezdődött el a mérkőzés, amikor Sorin lopott el egy labdát, messze pattant tőle, épp Grácz elé, aki a kapus felett löbbölte el, és megszerezte vele a vezetést. Sokáig nem örülhettünk, a 15. percben hazai szabadrúgás hozott egyenlítőgólt, mely 35 méterről hullott a hosszú felső sarokba. Ezután jobbára mezőnyjáték folyt, egyik csapat sem tudott a másik fölé nőni.

 
augusztus 05, 2018

Magyar Kupa, 1. forduló

Nyomtatás E-mail

Az első tétmeccsünk nem sikerült jól. Már a 40. másodpercben vezetett a Kecel, majd újabb hibánkat kihasználva korán két gólos előnybe került. A második félidőben még egy gólt kaptunk, amivel kialakult a végeredmény.

A vendégek sokkal frissebbek voltak, gyorsabb focit játszottak ezen a délutánon. A különbség akár a duplája is lehetett volna, ezen a mérkőzésen jól kijött, hogy még a munka közepén járunk, a játékosaink az elvégzett alapozás következtében még fáradtak.

Faddikorr-KFC - Kecel FC 0:3 (0:2)

Kiskunhalas, 230 néző. Vezette Katona, Marozsi, Ézsiás

A mérkőzés jegyzőkönyve

Halasmédia tudósítása

 
augusztus 01, 2018

Most Kecelen

Nyomtatás E-mail

Kecel FC - Faddikorr-KFC 7:5 (1:3)

Több felállást próbáltunk, a fiatalok is több lehetőséget kaptak. A meccs, amikor nem az eredmény a fontos - az majd vasárnap lesz az.

Gól: Sorin 2, Grácz, Djole, Barta

 
július 28, 2018

Szombati meccsünk

Nyomtatás E-mail

Borota - Faddikorr-KFC 0:3

Gól: Willy Nnanna, Vincze Imre, Mihalkó Máté

 
július 26, 2018

Átigazolási hírek

Nyomtatás E-mail

Felnőtt korúak átigazolásai:

Távozók: Tóth Zsolt, Forgács Bence, Patocskai Mátyás, Virág Ádám, Balázs László, Török Simon Martin, Martinaj Bljerim, Bischoff Ádám (Szilády RFC), Ács Gergely (Felsőtárkány), Brindza Tamás (Kecel FC), Döbrentei Dávid (Kelebia KNSK), Grácz Gergő (Kunfehértó), Steve Simtchatcha (Lajosmizse VLC)

Érkezők: Gyenizse Tamás (Akasztó FC), Kerekes Krisztofer (Hódmezővásárhelyi FC), Vincze Imre (Kecel FC), Bereczki Gábor, Csehó-Kovács Márk (Soltvadkerti TE), Ropos Gergő (Szilády RFC)

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 Következő > Utolsó >>

2. oldal / 4

Adatvédelem

 

A honlapunkon található tartalmak továbbközlése csak a szerző engedélyével és feltételeivel lehetséges.

Domain tulajdonos: Harkai Kálmán


Elérhetőségeink

http://www.facebook.com/kiskunhalasifc

telefon +36709358127

e-mail_icon peter(kukac)harkai(pont)hu

e-mail_icon kiskunhalasifc(kukac)gmail(pont)com

Segítenél?

A honlap szerkesztésében, jobbá tételében segítenél, akkor küldj üzenetet a webmesternek!

Üzenetküldés

Kereső

Mint minden weboldal, a kiskunhalasi-fc.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen részed, amikor az oldalunkon jársz. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

I accept cookies from this site.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk