facebooktwittericon admin

Megyei I.
október 07, 2018

Mórahalmi vereség

Nyomtatás E-mail

Női megyei I., 4. forduló

MÓRAHALMI TSE - KISKUNHALASI FC 2:0 (1:0)

A találkozó első negyedében sérülés miatt elvesztettük két meghatározó játékosunkat, ami így teljesen befolyásolta a mérkőzés képét és kimenetelét. Ennek ellenére voltak lehetőségeink, de nem tudtunk élni velük.

A második gól igazán furcsa körülmények között született, melyet mindenképp fontos közzé tenni. A Labdarúgás Szabálykönyve úgy fogalmaz, kapus és játékos ütközése esetén azonnal játékmegszakítás kell következzen. Timi ütközött a támadójával, játékostársai segítségére siettek, és már legalább 15 másodperce vigasztalták, amikor az egyik hazai játékos eszmélt, nem volt síp. Kapunkba rúgta a labdát, mit a játékvezető megadott.

 
szeptember 30, 2018

Több, mint magabiztos győzelem

Nyomtatás E-mail

Női Megyei I., 3. forduló

KISKUNHALASI FC - LUA-BAJA 9:0 (4:0)

A múlt heti csorbát gyorsan feledtették a lányok, a mai mérkőzésen már sikerült eredményesen is focizni, nem csak jól. A győzelem teljesen megérdemelt, mindenkinek jár a gratuláció!

Gól: Nagy Vivien 4, Nyitrai Nóra 3, Judák Beáta, Végh Emese

 
szeptember 23, 2018

Felemás bemutatkozás

Nyomtatás E-mail

Női megyei I., 2. forduló

KISKUNHALASI FC - ARANY BÁCSKA EGYESÜLET 0:3 (0:2)

Rossz előjelekkel indult a mérkőzés, sérülés és betegségek miatt többen nem tudták vállalni a pályára lépést. Ennek okán csere nélkül kellett végig játszanunk a találkozót, mely rá is nyomta bélyegét teljesítményünkre.

Pedig jól kezdtünk, a vendég térfélen járatuk a labdát, akik pedig kontárkkal próbálkoztak. Ez aztán gólokká is ért a 12. és a 31. percben. Az első kapott gól után teljesen átvette az irányítást a jánoshalmi csapat, a féidőre szerzett két gólos előny jól tükrözte a játék képét.

Más felfogásban kezdtük a második félidőt. Küzdöttünk, hajtottunk, akartunk, le a kalappal a lányok előtt, hisz minden energiájukat beletéve harcoltak a jobb eredményért. Gólt szerezni nem sikerült (itt látszott meg az üres kispad, nem volt kivel frissíteni csapaton), amint elkerülni sem egy újabb kapott gólt.

 
augusztus 05, 2018

Női edzőmérkőzés, augusztus 5.

Nyomtatás E-mail

Kiskunhalasi FC - Szentmihály 3-11 (1:5)

Gól: Végh Emese

 
július 05, 2017

Megyei I.osztály női felnőtt, U15 lány

Nyomtatás E-mail

Edző: Halász Géza

 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

2. oldal / 2

Adatvédelem

 

A honlapunkon található tartalmak továbbközlése csak a szerző engedélyével és feltételeivel lehetséges.

Domain tulajdonos: Harkai Kálmán


Elérhetőségeink

http://www.facebook.com/kiskunhalasifc

telefon +36709358127

e-mail_icon peter(kukac)harkai(pont)hu

e-mail_icon kiskunhalasifc(kukac)gmail(pont)com

Segítenél?

A honlap szerkesztésében, jobbá tételében segítenél, akkor küldj üzenetet a webmesternek!

Üzenetküldés

Kereső

Mint minden weboldal, a kiskunhalasi-fc.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen részed, amikor az oldalunkon jársz. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

I accept cookies from this site.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk